Szibéria Expressz


East side – ezek a mai fiatalok

2014. szeptember 23. // írta: Eastern Bunny

Bár túl sok elképzelésünk nem volt az átlagos szibériai fiatalok életéről, erősen hiányos ismereteinkből és a neten terjedő vicces képösszeállításokból kiindulva usankában és gagyi kínai cuccokban parádézó, vodkától mámoros hordákra számítottunk. A helyszínről jelentjük, hogy egészen "nyugati" módra élik mindennapjaikat, legalábbis ami a külsőségeket illeti. A legtöbben trendi márkákba burkolva plázákban korzóznak, kávézókban és pubokban lógnak, miközben lelkesen gyártják a szelfiket és csetelnek a viberen. 

DSC00021.JPG

A képek árnyalása végett azért hozzá kell tennünk, hogy egy egyetemi városban vagyunk, ahol a lakosok mintegy egyötöde (vendég)diák, a környék pedig az elmúlt húsz évben rendkívül látványos fejlődésnek indult a gazdagon fellelhető fekete aranynak köszönhetően.

DSC00018.JPG

Bicikliseket elvétve, de azért itt is látni, bár az úttesten tekerni itt életveszélyes, így általában a járdán közlekednek. Állítólag vannak olyan merész bringások akik a kemény télben is tolják, kíváncsiak vagyunk vajon milyen szerelésben...

DSCF7276.jpg

 A hot-dog és egyéb gyorskaja-árusok elég népszerűek főleg a sulik környékén, s deszkás kissrácokból sincs hiány.

DSCF7491.JPG

Jó időben azért kirajzik a fiatalság a plázákból, és a folyóparton vagy kisebb parkokban lógnak, a nélkülözhetetlen okostelefont nyomkodva.

DSCF7618.JPG

DSCF7755.JPG

A jó idő persze itt egészen mást jelent, az alábbi kép egy szabadtéri koncerten, kb. 5 fokban és esőben készült, bár a körülmények szemmel láthatólag senkit nem zavartak :)

DSC00073.JPG

 Ha tetszett a poszt, lájkolj és kövess minket a facebookon!

süti beállítások módosítása